Nem is tudom hogy kezdjem...csak megnyitottam ezt az általam is rég látogatott oldalt, hogy kéne írnom pár bötűt ide. 

Jó, hogy vannak emberek, akik körülvesznek minket. Jó, hogy van szeretet. Az még jobb, ha a szeretetünk viszonzásra talál. A legjobb, ha a viszonzott szeretet nem erőltetett, vontatott, látszlólagos szar, hanem őszinte, mélyről, szívből eredő. 

Nem hiába írtam a "címben" azt amit. Címek, cimkék, előítéletek. Ha valamiből egy mondat nem tetszik akkor azt "áhh, hagyom a francba" majd egy hatalmas legyintéssel tovasuhanunk, mikor talán a mindenki által keresett lényeg ott lakozik a további sorokban, csak a tálalás nem volt megfelelő. Egy sor, pár szó, lényegtelen fecsegés. Az egyszerűség több évszázados meghazudtolása, meg ezek a faszságok amiket ide firkantok. 

Céltalan bolyongás, vagy talán mégsem a céltalanság, inkább a halmozott mennyiségű célok közti döntésképtelenség és ebből fakadó "nem megvalósulás" szép magyarosan.

Nem létező (de várt) emberek, nem létező (de kívánt) érzések, megvalósításra váró "világmegváltó" tervek, emlékek, tiszták, tisztelettudóak. Érvek-ellenérvek, valós és hamis ábrándok,

atya…

világ…

Katyvasz lőn fejemben, melyet talán egy rendrakó "masina" keverte. Keverte, s a poharat leverte. A pohár eltörött, a lé kiömlött és most ragaszthatom össze azt a milliónyi darabot amire szétbomlott ez a hatalmas üvegdarab. Lehet, hogy most kisebb lesz, lehet, hogy nem fér bele annyi minden, de legalább a tartalma - méretéből kifolyólag - válogatott alapanyagokból lesz minőségi módon összeállítva.

Na erre varrjál gombot...ne a gatyámra. Bár van amelyiken nincs…